Vissza nem térítendő támogatást nyert a Hajdu-Alu Zrt. a VNT 2020-1 azonosító számú pályázaton

 

A Külgazdasági és Külügyminisztériumtól 287 272 000,- Ft vissza nem térítendő költségvetési támogatást nyert el a SZINORG Cégcsoport egyik tagja, a HAJDU-ALU Zrt. a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásról szóló 7/2020. (IV. 16.) KKM rendelet alapján, 2020. április 20-án “versenyképesség növelő” támogatásra tárgyában meghirdetett VNT 2020-1 azonosító számú pályázaton.

A HAJDU-ALU Zrt. ennek keretében vállalja, hogy a pályázat benyújtását megelőző 12 hónap átlagos állományi létszámát a pályázatban megjelölt beruházás befejezéséig, de legalább 2020. évben fenntartja. Továbbá vállalja, hogy a beruházást legkésőbb 2021. június 30. napjáig megvalósítja (befejezi).

Ezzel a támogatással a HAJDU-ALU Zrt. egy több mint 600 millió Ft-os beruházást hajt végre, melynek keretében új gyártócsarnokot valósít meg.

 

Építőipari Nívódíj 2020

Az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma 2020-ban huszadik alkalommal hirdették meg az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását. Ennek keretein belül a Bíráló Bizottság 11 építményt részesített Építőipari Nívódíjjal, köztünk minket is a Debreceni Nemzetközi Iskola kivitelezése során végzett munkáért középület/ oktatási kategóriában.

Építőipari Nívódíj nyertesei

„Telephelyfejlesztés a HAJDU-ALU Zrt.-nél” Az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Program ÉAOP-1.1.1/D-11 számon közétett „Telephelyfejlesztés” támogatása keretében

Bővebben...:

Vissza nem térítendő támogatást nyert a Hajdu-Alu Zrt. a VNT 2020-1 azonosító számú pályázaton

Bővebben...:

4034 Debrecen, Vágóhíd utca 14., Telefon: 06/52 501-866, Fax: 06/52 501-867, Email: hajdualu@hajdualu.hu,  www.hajdualu.hu